2017. augusztus 10., csütörtök

'Így nőttünk mi' blogkritika

Ezt a kritikarendelést április 16-án kaptam, és mind tudjuk a mai dátumot; magyarán épp ideje volt megérkeznem vele. Őszintén, nem is értem, a szerkesztőtársam hogy nem rúgott még ki, és a rendelőim hogy nem küldtek még el az édes anyucimba. :D
U. i.: Mind a három blogot beleszámítva, amin kritikákat írok, ez szám szerint a 75. kritikám. :3



Így nőttünk mi


A kinézet
Első benyomás. Az első gondolatom az volt, hogy atyaég, megint egy olyan felépítésű blog, amit nem tudok beletuszkolni a pontrendszerembe. Biztos én vagyok elmaradott, de amikor blogspotos blogról kérnek tőlem kritikát, akkor zsigerből egy olyan felépítésű oldalt várok, mint amilyen például ez is - modulsávval, bejegyzéssávval, esetleg pipákkal, fejléccel, ilyesmikkel. És pont a tudatlanságom miatt zavarba is jövök, ha ettől eltérő felépítésű blogról kell írnom, ugyanis én abban nem vagyok otthon. Tehát nézd el, ha nem lesz valami szakszerű a kinézetkritikád - mondjuk, "izé"-ként utalok a design elemeinek felére, mert nem tudom a pontos megnevezésüket.
De ha ezen végre túllépek, akkor rá kell mutatnom, miért szeretem jobban a standard blogfelépítést, mint a tiédet. Előbbin jobban eligazodom, mert leggyakrabban van rajta egy oldal, ami összegyűjti az addigi részeket. A másik, ami rögtön felnyársalta a szemgolyóimat egy-egy karóra, az a betűtípus. Igen, elvileg a blog egy napló, de a kézírásszerű betűtípus attól még nem a szívem csücske, hogy finoman fogalmazzak. Ráadásul a cím kétszer szerepel a fejléc helyén, ami kicsit rombol az összhatáson.
Fejléc. Megint egy dolog, amiről nem tudom, hogy ebben a felépítésben is létezik-e - hogy a fényképezőgépes-fotós kép a fejléced, vagy egyszerűen ebben a blogsablonban egy kép helyettesíti a fejlécet. Mindenesetre a címhez és a történet koncepciójához passzolnak a fényképek és a fényképezőgép.
Hátterek. A fehér és a vörös eléggé elütnek egymástól, de ezt lehet, hogy csak én érzem így. Viszont nem értem, a vörös színnek mi köze a történethez - érted, egy véres horrornál várnék vörös hátteret, nem egy naplónál.
Betűk. Nem tudom, mi lehet a probléma, de az első rész (09.03., Chanel) betűi nekem így néznek ki, és az első Vandás egy része is (09.03., Vanda), emiatt csak az egészet a wordbe másolva tudtam elolvasni. Ez elég kiábrándító tud lenni, ha belegondolsz. Hozzájárul a finoman szólva is zilált külcsínyhez a csak az első részben sorkizárt, egyébként balra zárt szöveg és az is, hogy helyenként több sornyi hézag van két bekezdés között, és hogy váltogatod a betűtípusokat. Engem személy szerint az is zavar, hogy az előnézetben kézírás-betűtípusú szöveg a fejezeteket megnyitva sima, talpatlan betűtípusúvá válik. Ha már az előnézetben ragaszkodtál a kézíróshoz, akkor miért váltod le? A piros betűszínt sem értem igazán, de legalább a betűméretben nem találtam kifogásolnivalót. Egyedül a kétszer is kiírt cím felett nem tudok napirendre térni sehogy sem.
Effektek. Az apró linkeffektől eltekintve nem találtam ilyeneket, ami nem is baj.
Modulok. Van egy teljesen felesleges keresőmodulod, egy sima fülszövegmodulod - magáról a fülszövegről később írok -, egy lenyitható menüszerűséged baloldalt, amiben ott van a profilod (alatta egy linkkel, hogy "profil megnyitása", amire semmi szükség, mert akkor is megnyitja a profilt, ha a képre kattintasz), az archívum (végre valami, aminek tudom a rendes nevét) meg a címkék. Én személy szerint hiányolok egy chatet, vagy egy olyan oldalt, ahova sorban be vannak linkelve a fejezetek. Igen, fogyatékos vagyok, és csak akkor látom át jól a dolgokat, ha így van megcsinálva.
Ha jól láttam, van egy népszerű bejegyzések-modulod, ami akkor jelenik meg, ha megnyitok egy fejezetet. Én az ilyesminek sosem láttam sok értelmét, de te tudod - szerintem fölösleges.
Bejegyzéselrendezés. Nem tudom, egyáltalán lehet-e ilyen felépítésű oldalra pipákat rakni, de örülök, hogy te nem tetted. Annak is, hogy nem csicsáztad túl a dátumfejlécet. De azért a száraz 'megjegyzés küldése'-gombot átírhattad volna valami egyedibbre, úgy értem, testhezállóbbra, személyre szabottabbra - lásd a miénket ("aki úgy ítélte, hogy ez belefér").
Összhatás. Lehet, hogy azért érzem így, mert melegem van és ezért irritált vagyok, vagy csak bal lábbal keltem, de nekem nem tetszik ez a felépítésű design. Ettől még lehet, hogy tetszhetne, ha pár dolgot módosítanál rajta - az első fejezet olvashatatlanságát például. Vagy lehetne picit rendezettebb a szöveg, hézagok nélkül; esetleg kevésbé élénk a vörös háttér- és betűszín.

A tartalom
Alapötlet. Eleve egyedi benne az, hogy nem fanfiction, semmi köze hírességekhez vagy Japánhoz. Még a helyszínválasztás - San Francisco - is ezerszer különlegesebb, mint amihez szoktam (lásd: New York és London, a bloggervilág egyedüli helyszínei). De az alapötlet többi eleme sem hasonlít a blogok kilencvenkilenc százalékának alapötletére; elég, ha csak a nézőpont-váltogatásra vagy a félig-meddig naplószerű felépítésre gondolok. Bizonyos értelemben gimis sztori, de nagy előnye, hogy nem a 9. osztály első napján kezd, és még csak nem is egy átlagos középiskolában, hanem művészetiben. A mentális problémákat belevinni megint egy pazar húzás volt, amire nem sokan vállalkoznak.
     Cím. Nem tartom teljesen találónak, hogy őszinte legyek. Ebből a címből én valami olyasmire asszociáltam, hogy végigkövetjük a karakterek egész gyerekkorát és felnőtté válását. Mert, ha belegondolsz, a gimi utolsó két éve már nem a szó szoros értelmében vett "növésről" szól, ergo a cím sem a legpontosabb. Ahogy arra a fülszövegben is rámutatsz, ez inkább a fiatalok felnövésének a története - így lehetne "Mi így nőttünk fel", vagy tudom is én (ez csak egy hülye ötlet volt, csak illusztrálni akartam, mire is gondolok). De ettől eltekintve megfelelő hosszúságú, figyelemfelkeltő, egyedi, érdekes.
     Fülszöveg. Ez a fülszöveg megtestesít mindent, amit hiányolok a legtöbb blogéból. Egyáltalán nem sablonos - talán azért, mert az alapötlet maga sem az -, abszolút figyelemfelkeltő, megfelelő hosszú, illik a történetre, hibák is csak aprók vannak benne (és azok is csak a kritikusan szemlélődőnek tűnnek fel). A tény pedig, hogy nagyrészt igaz történet, már önmagában is csábító, legalábbis számomra, a tucatnyi fanfiction után. Egy csapat művészetis fiatal élete a mentális betegség árnyékában,[szóközhiány]a felnőtté válás, önmegvalósítás, álmok, szerelem, erőszak, széttört családok igazságtalanság terhével. A mosolyok mögött rejtőző sötétség és a mentális problémák [már másodszor említed a mentális problémákat; szerintem egyszer elég, és ide jöhetne valami más], ahogy azt a felnövő fiatalok tapasztalják. Egy színes, igazi emberekből formált szereplőgárda, egy történet, ami nagyrészt igaz történet [ismétled a 'történet' szót] alapján íródott, és San Francisco kavalkádja, mint helyszín. Egyszóval mindenképp le a kalappal!
Kivitelezés. Az elején leszögezném, hogy messze nem tökéletes, de én egy idő után már csak úgy faltam a sorokat. Hihetetlenül megfogtál, és nemcsak azért, mert mélységesen együtt tudok érezni a főhősnővel és a helyzetével, vagy mert én sem vagyok száz százalékig egészséges lelkületű, hanem azért is, mert végre rétegelt, emberszerű karaktereket olvashattam egy blogon.
Persze, mint mondtam, nem tökéletes, nem is lehet az, elvégre semmi sem tökéletes. A fejezeteid csapnivalóan rövidek: mire igazán elkezdeném, véget is ér egy. A napló-koncepciótól először megijedtem, mert a legrosszabb rémálmaimnak hála a SzJg jelent meg a lelki szemeim előtt, de szerencsére a te történetednek semmi köze ahhoz. Az viszont itt is érvényes, hogy egy napló nem úgy néz ki, mint amit te írsz. A napló az én olvasatomban egy sor magánjellegű feljegyzés a szerző napjainak legfontosabb eseményeiről. Ehhez képest te részletesen, percről percre leírod Chanel és a többiek egész napjait, párbeszédeket írsz bele szóról szóra, olyan jelentéktelen eseményekkel is megszórva, mint az, hogy a főhősnő testvére köszönt a főhősnőnek. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én még akkor sem emlékszem percről percre az egész napomra és a párbeszédeim minden egyes szavára, ha rögtön a megtörténtük után leírom őket. És őszintén, ha írnék még naplót, az nem így nézne ki. Ha a te naplód ilyen, akkor minden elismerésem - kérlek, add nekem a memóriádat és a több órányi üresjáratodat, amikor van időd ennyi lényegtelennek számító eseményt ilyen részletesen leírni.
     Leírások. A leírásaidat olvasva úgy éreztem, a mennyországba jutottam - már az is szinte egy csoda, hogy blogger létedre hallottál már a leírásokról, nemhogy az, hogy milyen zseniálisan írsz le mind személyeket, mind helyszíneket, mind érzelmeket, mind gondolatokat! Köszönöm ezt a zseniális élményt. Te végre mersz leírásokat használni, és emiatt egy élvezet az olvasás. Szinte látom magam előtt a helyszíneket, a karaktereket, azok gondolatait és érzelmeit. Elismerésem!
     Párbeszédek. Biztos én vagyok elmaradott, de amikor én sok évvel ezelőtt naplót írtam, akkor abban nem szerepeltek párbeszédek. Ha valami fontosabb dolog hangzott el aznap, akkor leírtam a végkicsengését, a lényegét - de semmiképp nem vezettem le a köszönéstől az elköszönésig az egészet, oldalakon keresztül. A te esetedben még helyesírásilag sem állják meg a helyüket, de erről majd később részletesebben írok. Tartalmilag ellenben öröm őket olvasni - Chanel különböző beszólásai például díjat érdemelnének. Viszont van egy olyan párbeszéd, amit abszolúte nem értek, ezért muszáj szóvá tennem. Vanda és a tanára között hangzanak el a következők (most a helyesírási hibák nélkül, helyesen írom le, mert nem a javítgatásokon akarom, hogy legyen a hangsúly):
" - Elnézést, tanárnő! Lehetne egy kérdésem? - kérdezte egy barna hajú csaj az óra végén.
 - Igen. Mi a baj, Vanda? - fordult felé Mrs. Ferro.
 - Az a baj, hogy maga egyértelműen nem fordít egyenlő figyelmet minden diákra! - panaszkodott.
 - Bocsánat, de nem fogadok el ilyen kommentárt! Egy! Senki, még te sem kérdőjelezhetsz meg engem, és azt, ahogyan tanítok, másrészt tudd, hogy kivel beszélsz, mert nem a játékod vagyok, hanem a felettesed! Harmadszor pedig több tiszteletet követelek, a diáktársaid nevében is! Van még kérdés? - replikázott nevelő szándékkal a tanárnő.
 - Elnézést, de én maga az univerzum vagyok, és nem fogadok el olyan véleményeket, mint az előbbi - tettetett higgadtságot.
 - Javíts azon, amit mondtam, mert okkal mondtam. Köszönöm, skacok, mehettek, van elég órátok. A következő feladat az, hogy írjatok egy dalt, egy boldog dalt arról, ami boldoggá tesz! Sziasztok! - köszönt el.
"
Na most, ez a párbeszéd több sebből is vérzik. Az első fele a tanárnő első válaszáig még mondjuk, hogy rendben van, de onnantól, hogy "elnézést, de én maga az univerzum vagyok", ez már... Komolyan? Ha ez egy megtörtént eset alapján íródott, akkor nem szóltam, de nekem elég elrugaszkodottnak hangzik. Az sem tiszta, hogy a tanárnő vagy Vanda mondta - új sorban kezdted, de nem írtad oda, ki mondta, így bármelyikük lehetett. A következő megszólaló viszont egyértelműen a tanárnő, ezért Vandára tippelek; ha viszont Vanda mondta, akkor az még értelmetlenebb, mintha azt is a tanárnő mondta volna. A legvége pedig mi a franc akar lenni? Javíts azon, amit mondtam? Tessék? Biztos hőgutát kaptam, de nem tudom megérteni, ezzel mit akartál/akart a tanárnő mondani, akárhányszor olvasom is újra.
     Karakterek. A legtöbb kritikámban itt vagyok kénytelen elmagyarázni a bloggereknek, hogy a karaktereik is emberi lények kellene, legyenek, és próbáljanak már egy kis jellemet adni nekik, vagy motivációkat, vagy múltat, vagy akármit. A te karaktereid azonban szinte életre kelnek a sorok nyomán; mindegyiküknek van múltja, motivációi, indítékai, jellemvonásai, egyszóval rétegeltek, háromdimenziósak, emberszerűek, hitelesek. Nem is ragozom tovább, mert dicséretben nem vagyok jó - egyszerűen zseniálisan oldottad meg őket, és kész.
     Stílus. Van egy összetéveszthetetlen, különleges, nagyszerű stílusod, aminek hála bárki megismerné a te írásodat egy csokor cím nélküli, különböző szerzőjű mű között. Le a kalappal!
     Fogalmazás. Alapvetően szépen fogalmazol, de néha szinte ordít néhány részről, hogy nem olvastad át figyelmesen közzététel előtt - időnként belekavarodsz a hosszabb mondatokba, és gyakran borzalmasan feltűnően esel szóismétlés hibájába. Ezenkívül néha magyartalan a szórended. Csak azt tudom tanácsolni, hogy semmit ne tegyél közzé anélkül, hogy újraolvasnád a leírtakat.
     Szókincs. Ahogy sok másikból, úgy ebből a szempontból is felüdülés volt olvasni az írásodat, de időnként előfordult, hogy a szemöldökömet ráncoltam - például amikor többször is 'goal'-t írtál gól helyett, vagy amikor leírtad, hogy Istanbul. Mivel török-mániám van, ezért rettenetesen harapok, ha valaki rosszul írja le az én imádott Isztambulom nevét. Igen, tudom, angolul Istanbulnak kell írni, de magyarul írod a sztorit, nem?
     Helyesírás. Ahogy a legtöbben, úgy te is a vesszőkkel állsz a leginkább hadilábon - teszel, ahova nem kéne, és nem teszel, ahova kéne. A legutóbbi bejegyzésedből (vagyis az augusztus 6-án közzétettből) összegyűjtöttem a különböző hibákat, amiket találtam. Azért abból, mert az a legújabb, és az mutatja leginkább, hogy jelenleg milyen szinten állsz.
(Az olyan párbeszéd-részeket, amiben csak annyi volt a hiba, hogy pont helyett kötőjelet tettél a sor végére, nem javítottam át egyesével - magyarul nem pirosoztam ki ezeket a hibákat, mert fölösleges lett volna -, de álljon itt egy kép, hogy illusztráljam, mire gondolok, ha esetleg nem lenne nyilvánvaló. Egyszerűen nem értem, miért csinálod egyébként, semmi logikus magyarázatot nem találok rá.)
Vanda folyamatosan sértegette Chanelt, és Mrs. Ferro kétheti próba után megelégelte a viselkedését, és fennhéjázását, ezért lecserélte, és Chanelt nevezte ki főszereplőnek. Valahol Vanda is érthető volt, a figyelem-, szeretet- és gyengédség vágya gyengédségvágya hajtotta őt.
Otthon is katasztrófa volt, mert, még mindig hallottam, ahogy anya védelmébe veszi Chanelt, és, mintha kedvelné.
Mintha, Ő lenne a megoldás a kérdéseire.
 - Egész álló nap azt a mexikói libát bámulod! Ahelyett, hogy nekem énekelnél!
[szóközhiány]- háborgott Vanda
 - Nem tehetek róla, barátok vagyunk, egy csapatban vagyunk, és egy osztályban. - vigyorogtam
 - Mi van itt?
[szóközhiány]- kérdezte Apám
 - Csak hisztizik!
[szóközhiány]- mentem fel a lépcsőn a szobámba
 - Nem úszod meg így!
[szóközhiány]- rontottak be
 - Mert? Mert elegem van! Ennyi, nem bírom tovább ezt! Szeretnék egyedül lenni!
[szóközhiány]- dühöngtem
 - Mi akadályoz meg?
[szóközhiány]- kérdezték
 - Ti!
[szóközhiány]- vetettem oda
 - Persze, mindent megteszünk érted, és így hálálod meg! Az a lány, nem ismerjük. - hápogott Apu
 - Jó, persze, mindent… Kivéve az érzéseimet! Chanel, és én barátok vagyunk! Ebben nincsen semmi rossz, vagy kivetnivaló. Ahogy abban sem, ha egymásba szeretünk!
[szóközhiány]- kiabáltam
 - Miért, csak idejött, de te máris a seggébe bújsz, mint valami pincsi!
[szóközhiány]- cukkolt Vanda
 - Tudod, az élet nem olyan, mint te, Vanda! Vannak elképzeléseim, amikben hiszek, és emberek, akiket kedvelek.[szóközfelesleg] Ja és barátkozom vele, az semmi olyat nem jelent, hogy változtam valamit, én nem tőle teszem függővé magamat, ahogy te tetted velem. Ő is, és én is függetlenek vagyunk egymástól. Hol van az a lány, akivel lehetett beszélni, Vanda?
[szóközhiány]- reagáltam gúnyosan
 - Mert mit tett Ő érted? Engem gyerekkorod óta ismersz, de nem foglalkozol annyit velem, mint vele mióta itt van. - faggatott
 - Jól érzem vele magamat! Ami, azt hiszem, elég! Lehet vele normálisan beszélni, és nem szól rám, amikor önmagam vagyok. Ahogy veled is lehetett. De te hagytad, hogy ezek a seggfejek megváltoztassanak. - vetettem oda
 - Jó, akkor itt és most elfelejted ezt az egészet!

 - Nem fogomd, biztosíthatlak róla! Ahogy neked sem kellene, Van![szóközhiány]- mondtam határozottan
Annyi jó volt, hogy legalább a hokiedzés hátra volt [szóismétlés], és utána legalább a srácokkal tölthettem az estét.
Chanel állt be főszereplőnek, és a próba közben megjelent az anyuja…
A próba után feldúlt volt, ezért odamentem megkérdezni, jól van-e.

De, még mindig feszélyezte a közelségem. Kikötötte azt is, hogy legyünk barátok, és mivel szerettem volna vele lenni, minden gond nélkül beleegyeztem a feltételeibe, minden gond nélkül [így magyarosabb a szórend].
de nem járt túl nagy sikerrel járt.
 - Mi volt az a tegnapi dolog?
[szóközhiány]- kérdezett Anya
 - Az, hogy beszéltem Chanellel, mert úgy éreztem helyénvalónak, ennyi. - vontam vállat és adtam választ határozottan
 - Minek véded azt a libát?
[szóközhiány]- érdeklődött Vanda
 - Közöd? Elmúlt már az, amikor mi megbeszéljük az ilyesmit. - vetettem oda foghegyről
 - Mi ez a viselkedés?
[szóközhiány]- jött oda Apa
 - Az, hogy ma beszélgettem Chanellel, végre szóba áll velem, és nem akar megfojtani az első kanál vízben! De te odajössz vele bunkózni! Tudod, kicsikém, semmi jogod nincs hozzá, hogy meresztgesd rá a szemed, és lenézd őt, mert amiben csak lehet, feletted áll!
[szóközhiány]- magyaráztam meg
 - Mi van abban a lányban?
[szóközhiány]- ordibált apa, majdhogynem mániákus féltékenység suhant át a tekintetén
 - Csak kedvelem. Ez ekkora baj? Vagy talán az zavar, hogy egyszer elmegyek innen, és nem tudsz majd irányítani, mert megtudom, milyen, ha elfogadnak?[szóközhiány]- vontam vállat
 - Hagyjátok már a bátyámat! Annyi a baj, hogy Chanel szimpatikus neki. - kiabált Valeria, mikor dühösen megjelent a lépcső tetején, majd, ahogy elkezdett lefele sietni, megbotlott és leesett
 - Látod, mit csinálsz, Vikram? Ez a Chanel elveszi az eszedet!
[szóközhiány]- nézett rám maró tekintettel anya, aztán megenyhült az arca, amikor Chanel szóba került, de gyorsan összerendezte az arcát vonásait, amint rájött, hogy túl sokat mond vele… Akármiről is mondhatna mondana sokat.
 - Nem az ő hibája, hogy ti sosem hagytok neki levegőt! Chanel fontos neki, és kész. Aranyosak együtt, hagyjátok már szerelmesnek lenni ezt a majmot!
[szóközhiány]- háborvgott Vale
 - Na, oké, nincs bajod?
[szóközhiány]- kérdeztem, mellé térdelve
 - De, ami azt illeti, majd széthasad a lábam, a jobb. - mondta a levegőért kapkodva, kiszűrve a fogai közt
 - Megnézem, eltört-e. Lehet, fájni fog, bocsi előre is
[szóközhiány]- tapogattam a lábát, mire fájdalmasan szuszogni kezdett
 - Akkor kórház, na, gyere
[szóközhiány]- emeltem fel és hívtam egy taxit
 - Köszi. - mondta
 - Veletek megyünk. - ragaszkodtak erősködtek a szüleink
 - Nem! Eleget segítettetek!
[szóközhiány]- ordibált vissza Vale az ajtóból
 - Csá!
[szóközhiány]- csaptam be az ajtót
 - Azért jól vagy?
[szóközhiány]- kérdeztem
 - Igen. - vágta rá nevetve
 - Akkor jó. Három hétre utazol el, és ez történik. -
[szóközhiány]nevettem vele
 - De nagyon szerelmes vagy. - mondta
 - Tudom! Vagyis, igazából eléggé idegesítő tud lenni. Ahogy ragaszkodik hozzá, hogy minden beleilljen a terveibe, és mindenki ahhoz tartsa magát. Az is igaz, hogy bunkó, tenyérbe mászó tenyérbemászó, és végtelenül makacs. De úgy gondolom, hogy én is az vagyok, és valahogy kijövünk. - helyeseltem
 - Na, látod!
[szóközhiány]- nevetett halkan
 - Jaj már…
[szóközhiány]- meresztettem boci szemeket bociszemeket
 - Tudod, az a furcsa, hogy engem Olaszországba küldtek a nyárra, téged meg Törökországba,; miért?
[szóközhiány]- kérdezett
 - Azért, hogy ne kelljen veled törődniük, és csak Vanda legyen velem… hogy tudod… Hátha megesik rajta a szívem, de nem. Inkább hétszer elolvastam a Harry Potter-könyveket egyenként, hogy ne zaklasson…
[szóközhiány]- válaszoltam undorodva
 - Elég bugyuta húzás, de hé… Ráadásul, Harry Potter mindig pozitív… És igazából, ha felveszed a szemüveged, eladhatnánk Harry Potterként, csak nem vagy sovány, és sápadt. De a sötét haj, a sebhely egy gonosz embertől, a kék szem, és a szemüveg... Stimmel. - húzta grimaszra az arcát
 - Igen… Határozottan egyetértek!
[szóközhiány]- helyeseltem nevetve
 - Ez több, mint gáz… jóval! Mármint Vanda. - borzadt el
 - Nyugodj meg, túléltem minden baj nélkül! Én is egy fiú vagyok, aki élt kis túlélő vagyok [így találóbb fordítani, mert másként értelmetlen]. - csitítottam
 - Tudom, de ha gyengébb személyiség lennél, csúnya lett volna….
[szóközhiány]- rázta ki a hideg-
 - Naa, nyugi!
[szóközhiány]- nyugtattam
Mire ezeket megbeszéltük, beértünk a kórházba, e. Elég gyorsan végeztek a lábával, így olyan másfél óra múlva már otthon voltunk. Másnap Vale otthon maradt, a lába miatt, hogy pihenjen egy kicsit a balesete után.
 - Miért nem jött Valeria suliba?
[szóközhiány]- kérdezte Brandon
 - Eltört a lába… Anyámék vitáztak velem, Ő hallotta, le akart rohanni a lépcsőn, de elesett és lezúgott a lépcsőn
[szóközhiány]- meséltem
 - Persze, gondolom, téged okoltak érte!
[szóközhiány]- találgatott Chris
 - Igen!
[szóközhiány]- vágtam rá
 - Chanel?
[szóközhiány]- váltott témát Brandon zavartan
 - Végre szóba áll velem!
[szóközhiány]- tettem össze a két kezem
 - Na… Az jó!
[szóközhiány]- mosolygott Chris
 - Igen, az! De, még mindig feszélyezve érzi magát a közelemben. Megkért, hogy ne viselkedjek vele szerelmesen.
[szóközhiány]mondtam, kiegészítve
 - Jó, de nem vártad, hogy a karodba omlik, mert egyszer segítettél neki! Ugye?
[szóközhiány]- kérdezett Brandon
 - Nem, persze, hogy nem! Csak nehéz visszafogni az érzéseimet
[szóközhiány]- adtam nemleges választ
 - Légy türelemmel! Két hónapja csak azt látta, mekkora köcsög vagy! Most megnyíltál neki és látja, milyen vagy, adj neki időt, hogy megszokja és megismerjen. De amúgy, ő is egy köcsög, szóval nem lesz gáz. - tanácsolta Brandon
 - Tudom, és már megértettem a viselkedését, ezért világosan látom, és így sokkal könnyebb
[szóközhiány]- mondtam
 - Az jó! De ne kattanj be!
[szóközhiány]- cukkolt Chris
 - Nem fogok! De dühös vagyok a szüleimre!
[szóközhiány]- mondtam
 - Meghiszem azt!
[szóközhiány]- mondta egyetértően Chris
 - Amúgy… ő Aannyira mákos, hogy Milánóban nőhetett fel, mármint Húgi. – álmodoztam
 - De te is itt vagy. Ennek örülj!
[szóközhiány]- rántott vissza az álmodozásból Chris
 - Örülök is, mert legalább vannak barátaim, akik megértik!
[szóközhiány]- mondtam
 - Mennem kell! Az öcsém írt, Apu el akar menni valahová! Sziasztok, holnap!
[szóközhiány]- állt fel Brandon
 - Oké, szia!
[szóközhiány]- köszöntünk el tőle
 - Megyek én is, a húgom egyedül van azokkal az idiótákkal!
[szóközhiány]- álltam fel én is
 - Oké, várj egy kicsit, úgyis egy irányba megyünk, megyek veled, mert mit legyek itt egyedül
[szóközhiány]- állt fel
 - Kösz
[szóközhiány]- mondtam
Elindultunk, és végig beszélgettük végigbeszélgettük az utat, és úgy húsz perc után váltak el útjaink. A Egyből a húgomhoz siettem egyből [így magyarosabb a szórend], amint hazaértem, utána ki sem tettem a lábam a szobából, ahol Ő volt, csak amikor éreztem, hogy leragad a szemem a fáradtságtól és aludnom kell. Mikor felkeltem, a szemem alja lila volt, mintha zombi lennék, egy pillanatra majdnem elgondolkodtam rajta, hogy használom a húgom alapozóját, hogy eltüntessem, nehogy Mrs. Ferro kímélő-üzemmódba kényszerítsen, de aztán úgy döntöttem, jobb ez így

     Hitelesség. Máskor itt regényeket szoktam írni a logikai bukfencekről és a fejfájdító hitelességi problémákról, de a te esetedben csak pár, nem annyira súlyos hibára tudok rámutatni ezzel kapcsolatban.
Ha jól emlékszem, a legelső fejezetben írtál egy ilyet az elején: "Bocsi, lehet száraz, de ha nem szedem össze az ilyen alapvető információkat, értelmetlen lenne a napló ezen szakasza". Ez úgy, ahogy van, szükségtelen, de még nevetséges is. 1. Ha te, mint író, raktad oda ezt a kiszólást, akkor azért nevetséges, mert ez olyan, mintha írnék egy regényben egy hosszú körmondatot, és zárójelben hozzátenném, hogy "bocsi a körmondatért, de nem tudtam rövidebben leírni, remélem, érthető volt azért". 2. Ha ez a napló írója, Chanel kiszólása, akkor meg azért nevetséges. Te leírnál a saját naplódba egy olyat, hogy "bocs, hogy bemutatkozok, de muszáj, mert különben a többi nem érthető"? Egy naplóról beszélünk, amit a főhősnő elvileg magának ír, nem egy blogra!
A 2012.09.20.-2012.09.26.-részben Chanel és Vicente megbeszélik, hogy aznap meló után Chanel segít a srácnak a dalírásban; de, mintha csak elfeledkeznél erről, Chanel ehelyett Nicóval fagyizni aztán hazamegy, és később sincs erről említés, ergo nem Chanel felejtette el a találkát, hanem te. Ilyenekre figyelj oda.
     Történetvezetés. Nagyjából rendben vagy ezzel is - néha ugyan teljesen érdektelen helyeken zárod le a fejezeteket, de a legtöbbször sikerül eltalálnod a legjobb helyet erre. Az eseményeket teljesen megfelelő ütemben vezeted: nem hagyod ki vagy sietteted a fontos részeket, és nem is időzöl lényegteleneken. Ellenben van egy-két apróság, ami szerintem lényeges lenne a történet szempontjából, és mégsem fektetsz rá hangsúlyt, rosszabb esetben egyáltalán nem is utalsz rá. Ott van például Vicente és Chanel puszilkodós viszonya - mikor kerültek egymáshoz ilyen közel? Lehet, én maradtam le valamiről, de szerintem a Melody-val való barátságáról sem írtál semmit; csak úgy van, és kész. Pedig azért elég közel állnak a főhősnőhöz, ezért lényeges lenne legalább utalni rájuk kicsit részletesebben. Vagy ott van Alex - egyszer sem emlékszem, hogy olvastam volna a nevét Chanellel egy jelenetben szerepelni, erre egyszer csak ott terem, és egy bensőséges párbeszédet folytat a lánnyal, amiből az is kiderül, hogy imádják egymást? Ismétlem, ha én siklottam el valami felett, nyugodtan szólj rám, de eskü, nem emlékszem ennek az előzményeire.
Tanulság. Mindenekelőtt szeretnélek megdicsérni, mert annak ellenére, hogy mennyi negatívumot soroltam fel, a te írásod még így nívósnak számít! De azért muszáj pár tanácsot adnom, hogy ennél is jobb lehess.
Nem tudom, mi az oka az időnként többsoros hézagoknak a bekezdések között, mindenesetre nagyon zavaró tud lenni, úgyhogy figyelj oda erre! A párbeszédhelyesírásoddal úgyszintén feltétlenül kezdj valamit, mert elég élvezhetetlenek lesznek a párbeszédek, ha az ember egyszer már felfigyelt a különböző szóközhiányokra és pontok helyetti kötőjeleidre.
Feltétlenül olvass el mindent figyelmesen, ha kell, akár kétszer is, mielőtt közzéteszed! Így kigyomlálhatod az elgépeléseket, néhány párbeszédbeli hibát, a szóismétléseket, a magyartalan szórendeket, pár helyesírási hibát, de még az olyasmiket is, mint Vicente és Chanel megbeszélt találkozója, amiről te elfeledkeztél.
Ezenkívül pedig, amit minden áldott kritikaalanyomnak leírok, ezért te sem lehetsz kivétel: olvass regényeket! (Csak ne az Alkonyat-sagát, az Ötven Árnyalat-trilógiát vagy a SzJg-t, könyörgöm.) Ha nincs ötleted, írj, és szívesen ellátlak egy életre elegendő olvasnivalóval is akár; csak olvass! Az mindent fejleszt, amivel jelenleg problémád van, de azt is, amivel nincs, csak sosem lehet elég fejlett: a helyesírásodat, a fogalmazásodat, a szókincsedet, mindent. Hogy Annától, egy másik blogos szerkesztőtársamtól és a legjobb barátomtól idézzek: "az írás is olyan, mint bármilyen mesterség, vagyis elengedhetetlen hozzá a végtermék elég beható ismerete - amihez az is hozzátartozik, hogy ismerjünk több, különböző, jól és rosszul összerakott alkotást. Egy asztalos se fog tudni épkézláb székeket gyártani, ha előtte nem látott egyet se." És ez szerintem tökéletes végszó - lenne, ha nem írtam volna ide ezt a mondatot. Sebaj.



Ennyi lett volna a mai kritika - kérlek, nézd el nekem, hogy ilyen rövid lett és ilyen sokára. Szokás szerint építő és segítő szándék vezérelt, nem akartam bántó lenni; ha mégis sikerült, és valamit igazságtalannak érzel, ne habozz megírni akár kommentben, akár e-mailben, akárhol! :)
További szép napot mindenkinek, Ness voltam! xx

2017. július 30., vasárnap

Életjel

Azt hiszem, figyelembe véve, hogy 2016. november 5-én tettem közzé utoljára bejegyzést a blogon, egy kis életjelszerűség belefér.
Nincs értelme felsorolni a kifogásaimat/ürügyeimet/mentségeimet, inkább rátérnék a lényegre, hogy minél előbb újra aktívnak nevezhessem magam a blogon.
Jelenleg három rendelés sorakozik a várólistámon. A lustaságomnak hála ezek már kábé fél évesek. A legelső helyen Blanka áll Kettős Élet című blogjával, amire valamikor ebben a hónapban írtam, hogy érvényes-e még a kritikakérése, mert egy ideje inaktív a blogja, és azért lássuk be, fél év alatt én is elfeledkeznék egy kritikarendelésemről. Az imént pedig, mikor felnéztem rá, látom, hogy letörölte a bejegyzéseket, és semmi utalást nem találtam arra, hogy miért, és azt sem tudom, látta-e vagy válaszolt a kommentemre. Nem tudom, látod-e ezt a bejegyzést, Blanka; ha igen, kérlek, írj valamit, hogy tudjam, érvénytelen-e a rendelésed. Mert egyébként kénytelen vagyok levenni téged a várólistáról és a következő bloggal foglalkozni, mielőtt az is inaktív lesz a kritikám megjelenésének idejére.
Utolsó szemétládának érzem magam, hogy az én késlekedésem miatt lesz érvénytelen egy kritikarendelés, de így utólag már nem sokat tudok tenni ellene. Legfeljebb annyit, hogy a maradék két várólistás kritikát mihamarabb megírom, ami feltett szándékom is.
Szóval élek, és nem tűntem el. Csak ennyit akartam.
Köszönöm a figyelmet, és további szép napot kívánok mindenkinek!
xx Nessa

2016. november 5., szombat

'Kis szekundok az életben' blogkritika

Augusztus 21-én rendelték tőlem ezt a, szintén csak a tartalomra fókuszáló blogkritikát. Nem is húznám sokáig a szót, csak annyit még, hogy ez a blogon a 15. kritikám. :D



Kis szekundok az életben


A tartalom
1. A cím. Mindenképpen különleges. Viszont, azt hiszem, túlságosan erős benne a zenei utalás ahhoz, hogy erre a történetre illeszkedjen. Hiszen annyira nincs előtérben a zene a történetben. Fanny-nak nem annyira fontos az életében a zene, hogy ez lenne a középpontja, legalábbis eddig én így tapasztaltam. Igyekezz a történet előrehaladásával több hangsúlyt fektetni erre, különben a cím nem lesz találó. Más szempontból viszont nekem nagyon tetszik; eszembe juttatja ugyan a borzalmas szolfézsórák tucatjait, de ez nem számít. Figyelemfelkeltő, pont a megfelelő mértékben hatásvadász, nem túl hosszú, ezért könnyen megjegyezhető. (6/5)
2. A fülszöveg. Inkább mondatonként elemzem, hogy mindennel kapcsolatban értsd, mire gondolok.
A történet Fannyról, egy 15 éves lányról szól, aki egy végzetes baleset következtében elvesztette családját, vagyonát és minden mást, ami számított neki. Egy londoni, magas tandíjú iskolába megy, ahol szembetalálkozik régi ellenségével, és megküzd a pénzes arisztokrata diákokkal. - Kapásból egy fejfájdító ellentmondás. Elveszíti mindenét, aztán csuklóból egy magas tandíjú iskolába megy. Hogyan? Biztos én vagyok túl tájékozatlan, de ez így, mindenféle köztes magyarázat nélkül, elég logikátlan és hatásvadász. A másik pedig: sikerült rögtön beleírnod egy akkora klisét, amitől a fal adja nekem a másikat. Tipikus alapsztori: a tinédzser lány katasztrofális módon elveszíti mindenét, aztán Londonban (mert a bloggerek szerint a világ csak Londonból áll, ugyebár) kezd új életet.
Tehetségeit, múltját titkolja új barátai elől, addig a napig, míg egy levelet nem kap és a múltja fel nem tárul. Megismerkedik barátnője orvosával, aki vissza nem térő alkalmat lehetőséget ajánl neki, melyre mindig vágyott. Fannynak, nem csak nemcsak régi ellenségével, de idővel a szerelemmel és az elvárásokkal is meg kell küzdenie szembe kell néznie. - A végét csak azért javítottam át, hogy ne ismételd önmagadat: fentebb már használtad a 'régi ellenség' és a 'megküzdeni' párosítást, és egyszer pont elég.
A fülszöveg maga figyelemfelkeltő és izgalmas, teljesen meggyőző lenne a baki, amit említettem és a fogalmazási hibák nélkül, amiket javítottam. A hossza pont megfelelő, viszont ha azt akarod, hogy még jobban nézzen ki, másold be Wordbe, állítsd sorkizártra, és úgy másold vissza a szövegdobozba - akkor ott is sorkizárt lesz, és sokkal megnyerőbben fog kinézni. (5/3)
3. Az oldalak. A szereplőket tetszetős szövegdobozokkal mutatod be - viszont tömve van a lista olyanokkal, akik fel sem bukkantak még a történetben. Az olvasónak pont elég annyi nevet megjegyezni, amennyit a fejéhez vágsz a történetben, ne zavard össze a fejét még féltucat teljesen ismeretlennel is! Azért már szólni se merek, hogy a 15-20 éves karakterekhez szokás szerint az agyonhasznált, helyenként felnőtt karakterek képeit tetted be, vagy hogy a karakterlapokon olyan, teljesen triviális adatok fájdítják az arra tévedő fejét, mint az adott szereplő magassága vagy szem- és hajszíne. Utóbbi kettő - jobb esetben - a történetből is kiderül, plusz a képeken is látszanak. Az ilyen "mit szeret", "mit utál" űrlapok kitöltögetésének köbö annyi értelme van... nos, nem tudok elég frappáns példát, de nem sok értelme van. 1. Ezeket senki nem fogja megjegyezni. 2. Az ilyen adatoknak a történetből kell kiderülniük, hiszen azért olvassa az ember a történetet, hogy megismerje a szereplőit.
A fejezetes oldalt nem nagyon lehet elrontani, amíg rendszeresen vezeti az ember, és te ezt teszed; ne szokj le erről a jó hagyományról. A daloknak csak akkor látom értelmét, ha legalább linkeled az adott számot, de mindegy, nem kötekedek. A kritikás-versenyes oldalra meg szintén nem tudok írni sokat. (4/2)
4. A prológus. Miután konstatáltam, hogy elfelejtetted sorkizártra állítani, az első jelző, ami eszembe jutott róla, az az összefüggéstelen. De tényleg - repkedsz egyik gondolatról a másikra, és még egy enter leütésével sem jelzed, hogy hoppá, ez itt már tök más téma. Ez így kicsit olyan benyomást kelt, mintha leültél volna prológust írni, írtál volna két mondatot, elmúlt volna az ihleted, aztán másnap úgy írtad hozzá az eltelt időben támadt ötleteidet, hogy rá se néztél, mit írtál előtte. Mutatom, mire gondolok. Jelezni fogom, hányszor váltasz közben minden átmenet nélkül témát, és pirossal jelölöm a hibás helyesírást.
Mi értelme a pénznek, hírnévnek, ha nincsen szíved? Megfelelő nevelés nélkül az ember gőgös és modortalan lesz. Bár engem nem nevelhettek sok ideig drága szüleim, mégis megtanulhattam, mit jelent osztozkodni, szeretni, másokon segíteni a bajban. -témaváltás- Bár rengeteg nehézségen mentem át eddig, nem törtem meg. Olyan akarok lenni, mint a gyémánt. Töretlen. Ahogyan mondta egyszer az anyukám, mondjuk lehet, hogy csak facebookon olvastam: Nagy nyomás alatt, a szénből is gyémánt válhat. Csak idő kell hozzá. Én is csiszolatlan gyémánt akarok lenni, olyan, amilyenek a szüleim voltak. -témaváltás- Nehéz dolog a költözés, főleg, ha teljesen új környezetben és családdal vagy körülvéve, annak ellenére, ha szeretnek. -témaváltás- Kíváncsiak vagytok, ki vagyok? Fanny-Elizabeth White. Hogy jobban eltudjatok el tudjatok képzelin képzelni,  sötétbarna (egyesek azt mondják, fekete, de mindig kijavítom őket) hajam van. Barna, csillogó szemeim, hosszú pilláim, kicsi, kerek orrom és telt, rózsaszín ajkaim vannak. Pénzes, híres családból származom, édesanyám műkorcsolyázó, apukám pedig híres üzletember, aki igen jól ért a zenéhez. -témaváltás- Szüleim mindig is fontosnak tartották az oktatásom, akárcsak testvéreimét. Hegedülök, gitározok, fuvolázok és persze zongorázom is. Az kettő utóbbit kicsit gyatrán, de csak gyakorlás kérdése. Énekelni is szeretek, de csak magamban. Nem mintha a többivel nem így lennék így. Anyukámtól örököltem mozgékonyságom, fürgeségemet, kicsit éles nyelvem. Na meg persze gyenge bokáimat, melyek rengetegszer fájnak. Kiskoromban történt egy kis baleset korcsolyázás közben, aminek következtében meghúzódott a jobb boka szalagom bokaszalagom. Azóta vigyáznom kell, hogy lépek. -témaváltás- Jeles osztályzattal bizonyítvánnyal zártam a nyolcadikos évemet, fizikából négyes lettem. Mint már az előbb említettem, fontos az oktatás, nem akarok lemaradni tanulás terén. Hiszen csak úgy lehet biztos jövőm. -témaváltás- Bár gazdag családba születtem, annak ellenére semmi pénzem nem maradt. Egy szörnyű baleset után csak én éltem túl azt a bizonyos éjszakát, melytől éjjelente rémálmok gyötörnek. Hozomány vadász Hozományvadász rokonaim a maradék pénzemre is rátették a kezüket, ennek következtében pedig árvaházba kerültem. Innentől kezdve, pedig már nem is érdekelt a pénz. Illetve, ez nem is olyan jó megfogalmazás. A pénz érdekel, de csak akkor, ha saját erőmből tudom megkeresni. -témaváltás- Szüleimtől csak egy személyes dolog maradt rám. Az pedig egy gyönyörű, pillangós nyaklánc, mely apáék szerint valami fontos dolgot rejt. Erre viszont még mindig nem tudtam rájönni. -témaváltás- Gyűlölöm a léhaságot, semmittevést, ha valaki elveszi a szülei pénzét, és azzal valósítja meg az álmát. -témaváltás- Persze, én is szeretek vásárolni, kikapcsolódni. -témaváltás- Előbb, vagy utóbb, mindenki ráfog rá fog jönni, hogy London nem olyan jó hely, ahogyan azt a fiatal lányok állítják. Én már csak tudom.
Ezzel együtt a prológusodra sajnos azt kell mondanom, hogy nem túl meggyőző. Ha ez alapján kellene eldöntenem, hogy érdemes-e továbbolvasnom, azonnal zárnám is be a blogodat. Nem kötelező, hogy minden történetnek legyen prológusa - ha meg csak egy száraz, összefüggéstelen adathalmazt tudsz összehozni, hogy azt prológusnak kereszteld el, akkor főleg nem kell lennie. Regényből is ugyanannyi prológus nélküli van, mint prológusos. Bloggervilágbeli tévhit, hogy a prológus kötelező elem. Inkább kezdődjön az első fejezettől a történet.
Az egyetlen dolog, ami megnyerte a tetszésemet, a lezárás - az, hogy Fanny már csak tudja, hogy London nem olyan jó hely, amilyennek mondják. Ez olyan sejtelmes, utal arra, hogy esetleg borzalmas dolog fog vele történni ott. És ez a prológus egyetlen aspektusa, amit nem bánok, hogy el kellett olvasnom. (5/1)
5. A történet. Nézzük az elejétől - a külalakja. Az összes fejezet szövege sorkizártra van állítva, amiért hálásan meghajlok előtted. A 7. rész valamiért fehér hátteret és az előző bejegyzésekétől merően eltérő betűméretet és -színt kapott, gondolom, a Michael-es szemszög miatt, de erre semmi szükség, elvégre kiírtad, hogy Michael, és onnantól fogva a többi megkülönböztetés nélkül is egyértelmű, hogy kiről van szó. A fejezetek hosszával nagyon nem vagyok kibékülve - mindegyik túl rövid, bár lehet, hogy ez csak az én ízlésem szerint van így. Mindenesetre én ilyen rövid fejezetekbe nem tudok kellően belemerülni, véget érnek, mielőtt egyáltalán elkezdtem volna olvasni őket. Épp ezért nem is kötnek le túl sokáig, nem gondolkodom hosszú ideig azon, hogy mit olvastam, mert nem is lettem gazdagabb semmivel a nyúlfarknyi fejezet elolvasása után - mivel az véget ért, mielőtt bármi tanulság megfogalmazódott volna benne. Az első két fejezetbe még képet is tettél, ami, mondanom sem kell, nem lendített sokat a sztorin, sőt. Szerintem vedd ki őket, mert teljesen fölöslegesek. A történet külsőségei: (5/3)
Most következik a történet alapötlete, ami megint nem tudott megfogni. Tragikus sorsú főhősnő Londonban kezd gimnáziumba járni - keresve sem találhatnék semmitmondóbb, agyonhasználtabb kerettörténetet. Sosem tudtam megérteni, hogy a gimis sztorik miért terjedtek el... illetve de, a SzJg (plusz a Csj) miatt, és ez a könyv (és játék) okozza nekem kritikaírói pályafutásom során a legtöbb fejfájást. Miért, miért nyűgözi le az embereket az olyan történet, ami semmi újjal nem szolgál; amihez hasonlót minden második vagy harmadik ember átélt már; ami egy unalmas gimnáziumban játszódik?
Bocsánat a kifakadásért, de máshogy jelen pillanatban nem tudnám illusztrálni, mit gondolok a történeted alapötletéről. A több fronton is tragikus főhősnőből már annyi van, mint égen a csillag, a Csábításból jelestől bűzlő gimnáziumból annál is több. Egyedül abban találtam szikráját az ötletességnek, ahogy elvesztett a főhősnő mindent - a tűzvésszel összekötött családelvesztést és a gyűlölködő, mégis életmentő ikertestvér egészen frissítő hatással bírt. Képes vagy te egyediségre, csak nehezen szánod rá magad. (10/2)
Ugorjunk - most következik az alapötlet kivitelezése, amivel kapcsolatban sajnálatos módon megint nem tudok túl sok jó hírrel szolgálni. A főhősnőnk - jó Csábításból jeles-utánzathoz méltón - becsöppen a Sweet Amoris-másolat gimnáziumba, teljesen valószerűtlen és erőltetett úton megismerkedik a vörös hajú Castiel-klónnal (akinek még a neve is Castiel) és a szőke Nathaniel-klónnal, aki szintén DÖK-elnök, de  a változatosság kedvéért legalább Harrynek hívják. Az első órán rögtön hozzánk vágod a minden gimis sztoriból elmaradhatatlan "három grácia"-toposzt, akik közül az egyik természetesen a DÖK-elnök húga, hogy nehogy egyetlen aspektusában is eltérhessen a sztori a Csj-től. Azért van pár saját karaktered is, de közülük csak Michaelről tudunk meg dolgokat, a többiek csak egy-egy név a néverdőben. És még ez a "pluszpont" is elveszik, amikor fény derül a Harry és Castiel között húzódó ellenségeskedésre, amit még túl is dramatizáltál, és Harry a félnapos ismeretség után gyakorlatilag dühtől remegve rátámad Fannyra, hogy ne merjen szóba állni Castiellel. Mint egy szappanoperában, vagy én nem tudom.
De ha itt a fejemet fogtam, akkor a folytatástól szabályosan a falnak mentem. A lány, aki tragikus múlttal rendelkezik, az ismeretség első napján gondolkodás és komolyabb makacskodás nélkül kitárulkozik az akaratoskodó Michaelnek, és egy tündérmese (!!!) formájában, önsajnáltatástól csöpögő mellékzöngével elregéli neki egész tragikus élettörténetét. Szerintem ezt nem gondoltad át eléggé. Sőt, ez egy enyhe kifejezés rá. Én egyszerűen nem értem, hogy ezt miért kellett. Persze, drámai akartál lenni, meg minden, de kicsit nagyon túlzásba vitted a hatásvadászatot és Fanny sajnáltatását. Az meg, hogy a történetén Michael is elsírta magát, az utolsó csepp volt a pohárban, amikor azt mondtam, hogy na jó, nekem ki kell kapcsolnom az agyam ésszerű részét, mert sosem fogom kibírni.
Mintha erre akarnál rákontrázni, váltasz egy Michaeles fejezetre. A srác láthatóan fél nap alatt fülig beleszeretett Fannyba, és fennhangon ordibál, hogy ezzel most elcseszett vele mindent - mintha egy elcsépelt romantikus filmben lennénk. Michael teljesen indokolatlanul akadt fenn - a semmin. Na és az a párbeszéd az idős asszonnyal... Michael: Most azt hiszi, hogy egy szoknya vadász szoknyavadász vagyok! Erre öregasszony: Milyen világban élünk, hogy egy 12 éves fiú ilyeneket ejt ki a száján? Mit képzel maga? Tényleg, mit képzel? Ki merte ejteni azt a két szócskát, hogy 'szoknya' és 'vadász'? Mocskos vadállat! Ha Isten hímtagját szidta volna a gyerek, akkor még megértem, de így...
Szóval maradjunk annyiban, hogy engem nem győztél meg, semmilyen szempontból. Az egyébként is sablonos alapötlet kibontakozása nevetségesen, mindenfajta emberi vagy háziállati logikától mentesen zajlott le, és akkor az összecsapott, helyenként értelmetlen mondatokról és a helyesírási hibákról még nem is beszéltem. Sajnálom. (10/0)
6. Leírások, párbeszédek, a karakterek. Leírásokat szem- és hajszínek közlésén kívül nem használsz, és ez nemcsak nem elég, de elkeserítő is - már általános iskola negyedik osztályában tízmondatos leíró fogalmazást kellett írnunk, és abban összesen több jelző szerepelt, mint a te hét fejezetedben.
A párbeszédekről szerintem a fentiekből már megtudhattad, hogy nem nyűgöztek le. Egyébként is szét vannak szabdalva - mondatok közepén is nem egyszer ütöttél entert indokolatlanul -, de a többségük valószerűtlen, erőltetett, néhol konkrétan röhejes.
A karakterekről is elmondtam már lényegében mindent, amit szerettem volna. Fannyban semmi szimpatikusat nem látok, a tragikus múltját leszámítva, de még ezt az elemet is agyonvágtad azzal, ahogy a csaj elmesélte azt - egy vadidegennek, tündérmeseként. Castiel olcsó utánzata csak a Csábításból jelesből már ismert karakternek, míg Harry ugyanígy, csak Nathanielnek. Semmilyen önálló jellemvonásuk nincs, és erről nem az tehet, hogy rövid a történet, hanem az, hogy egy az egyben lenyúltad őket a játékból. Tudom, hogy folyton ezzel vagdalkozok, de az ilyen szintű egyediség-hiánytól a plafonra tudnék mászni - kedvelem az ötletességet, és te ennek az eddigiek során, mondjuk ki nyíltan, kevés jelét mutattad csak.
Realisztikus gimnazistához - és kb. az összes eddigi fiú-karakterhez - hasonlóan Michael is szívdöglesztően néz ki (remélem, érted az iróniát a realitásról), és az elején még szimpatikus is, de ezt sikeresen összetapostad a 7. fejezet elején sorra kerülő szerepével, amikor már körülbelül annyira hiteles, mint egy... megint nem tudok példát, de szerintem anélkül is érted. (Félreértés ne essék, nem azzal van bajom, ahogy hazaérve viselkedik, hanem azzal, ami előtte van.)
A többiek nagy része jelen állás szerint csak egy-egy név, leszámítva persze Sharlottot, akiről rögtön kiderült, hogy körülbelül annyi szerepe lesz, mint a Csj Amberének. Nem vagyok elégedett. (15/3)
7. Stílus, fogalmazás. Amikor épp nem értelmetlen, zavaros mondatokkal van dolgom, akkor egészen jó a fogalmazásod; a szóismétlés hibájába például emlékeim szerint egyszer sem estél, pedig el se hinnéd, másoknál hányszor előfordul ez. A stílusod nem mindig megnyerő, de közel sem reménytelen - sok regényt kéne olvasnod, hogy csiszolódjon, fejlődjön. Visszatérve a fogalmazásra, amin szintén csak az olvasás segíthet: ordít róla, hogy nem szoktad átolvasni a legépelt szöveget, mielőtt közzéteszed. Aranyszabály, hogy sose publikálj olyasmit, amit nem olvastál át figyelmesen. (5/3)
8. A helyesírás, szókincs. Leginkább a vesszők, a párbeszédek és a szavak egybe- vagy épp különírása terén akadnak gondjaid, de még ennél is gyakrabban vétesz elgépelést. Rengeteg helyen a mondatvégi pont helyett kötőjellel találkoztam, ami elég zavaró tud lenni. Ez olyasmi, amit átolvasással például tuti, hogy észrevennél - ebből következtetek arra, hogy nem szoktál így tenni. Megint azt tudom csak hangoztatni, amit mindig: olvasni, olvasni, olvasni! Méghozzá regényt, vagy bármit, amit már kiadtak - abban biztos nincs annyi hiba, mint egy, a neten megjelent szövegben. A szókincseddel nincs gondom, ebből a szempontból minden rendben. (Még annyit, hogy a 'falfehér' egy szó - a 7. fejezet címében különírtad.) (5/3)
9. Hitelesség, történetvezetés. A történet kivitelezése kapcsán már írtam a hitelességről - mint sok minden más, ez sem nyerte el a tetszésemet. Szerintem még te sem gondolod, hogy egyes dolgok, amiket írtál, reálisak; hogy hasonló valaha is megtörténne egy ésszerű, racionális helyzetben.
A történetvezetésed viszont már sokkal több dicséretet érdemel. A fejezeteket mindig a lehető legjobbkor zárod le, úgy, hogy csalogassák az olvasót a következő elolvasásához: ez egy csodás képesség; biztosítja, hogy mindig legyen olvasód. Azonkívül az események is a megfelelő tempóban, ütemben folynak; ezt nagyon jól megoldottad. (5/3)
10. Ötletesség, egyediség + trailer, függelék, stb. Trailered, amennyire én látom, nincs, de ez sosem hátrány. Amit ötletesnek tudnék mondani, az a cím és a fülszöveg, valamint a stílusod, a szókincsed és a történetvezetésed. És ez semmiképp nem kevés, szóval büszke lehetsz magadra! Az alapötlet még nem az igazi, és a karakterek némelyikét is át kell/kéne írni, ha azt akarod, hogy ne egy használt mosórongy benyomását keltsék, de egyébként csak azért lovagoltam ennyit a negatívumokon, mert az a dolgom, hogy a hibáidra rávilágítsak, nem az, hogy a tehetségeidről áradozzak! (5/4)

A tartalom összesen: 80/32



Tisztában vagyok vele, hogy a kritika sok helyen volt nyers hangvételű, talán egyenesen durva, de kérlek, ne haragudj rám emiatt! Csak akkor fejlődsz, ha egy zsörtölődő, mindenbe belekötő kritikus az orrod alá dörgöli, hogy mit nem csinálsz jól. xD
Ha ennek ellenére igazságtalannak gondolsz, kérlek, írj, és beszéljük meg!
xxx
Szkielet Smoka Zaczarowane Szablony